Közélet Kultúra

Mélyponton a felsőoktatásba jelentkezők száma, a KPVK-n ez nem tapasztalható

Július 23-án nyilvánosságra hozták a 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzések ponthatárait. A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara az országban tapasztalható jelentős jelentkezőszám-csökkenéshez képest több hallgatóval kezdi meg a tanévet, mint tavaly.

Fotó: kadarka.net

Az idei évben több, mint 20 ezerrel kevesebb a felsőoktatásba jelentkezők száma, mint tavaly. A 2020-tól kötelező legalább egy, emelt szintű érettségi, mint felvételi követelmény, valamint a nyelvvizsgafeltétel kései eltörlése is oka lehet a létszámcsökkenésnek. Ez azonban a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kart nem érinti. A KPVK-ra idén 297-en jelentkeztek első helyen.

Prof. Dr. Szécsi Gábor, a kar dékánja a TEOL-nak elmondta: a tavalyi 197 felvett hallgatóhoz képest idén 216-an kezdhetik meg tanulmányaikat az intézményben. Emellett a pótfelvételi eljárás keretén belül szintén számítanak új jelentkezőkre, különösen, mivel a megszokottól eltérően idén ebben a formában is rendelkezésre állnak államilag támogatott helyek a karon tanulni vágyók számára.

A legnépszerűbb képzés Szekszárdon idén a gyógypedagógia lett, a felvételi eljárás keretében ide adták be jelentkezésüket a legtöbben. A szak ponthatára nappali képzésben, államilag támogatott finanszírozási formában 314 pont lett. Emellett ugyanakkor elindul többek között a szőlész-borász, a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint a tanító és az óvodapedagógus alapképzés is. A KPVK szeptemberben induló képzéseinek ponthatárait a felvi.hu-n lehet megtekinteni.

Forrás: TEOL

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük